Cégünkről

Családi vállalkozásunk 1998-tól áll megrendelőink szolgálatában.Tüttő Tamás nyitotta meg első asztalos műhelyét amelyben azóta is folyamatos a fejlődés. A mai napig, ebben a műhelyben a sok bútor és nyilászáró között, készülnek el a festett üveg képeinkhez a keretek és Vidám meselámpa alapok, valamint a gyertyatartóink talpai!

Üvegfestéssel 2000 évtől  foglalkozunk illetve jómagam (Tüttő Timi) ekkor próbáltam először ki a hideg üvegfestés technikát. Termékeinket különféle vásárokon, rendezvényeken értékesítettük. Majd 2006 őszén nyitottuk meg első üzletünket Kaposváron. Az üzletet hamar "kinőttük" ezért egy külön műhelyt is létre kellet hoznunk mely a "háttérből" ellátja az üzletet, illetve most már a webáruházat is termékekkel.

Termékeinket saját ötleteink, terveink alapján készítjük el. Minden egyes új termék születését, gondos tervezés, rajzolás előzi meg. A befektetett munka mindig meghozza a várva várt eredményt! Hiszem, hogy az örömteli és boldog alkotás közben született, üvegfestett termékek, ezt az érzést továbbítják felétek is!